Când începe cu adevărat războiul?

Când 
    nu mai aștepți facturile fiindcă nu mai există utilități
    nu mai explodează prețurile ci bombele
    nu mai trebuie nimeni să-ți comande să fugi
        fiindcă o vei face singur și rapid
    beciul ți se va părea locul cel mai frumos
        rămas întreg din casa ta unde
        ai trăit liniștit până în ziua în care
        simpla ta existență a fost declarată: amenințare
        și coruri de bocitoare înalță zi de zi
        blesteme asupra neîngăduitei tale prezențe -
        ce liniște ar fi fost pe planetă
        dacă aveai bunul simț să dispari
        din prima zi...
    
    tu îi vei număra pe cei rămași în viață
        lista lor fiind mai scurtă
    soborul va mai face șfeștanie doar la muniție
        cu gândul la ziua de apoi...
    
        
atunci
    vei asculta numai de două porunci:
        pregătește-te pentru ce-i mai rău
        și
        omoară sau lasă-te omorât

Gorbai Gyöngyi: Találkozás / Întâlnire

A napokban, immáron pár hét leforgása alatt újra begyulladt a szemem. Ez már elgondolkoztatott. Miért ,és mi lehet az oka?
Az alkotástól tart távol, a munkában akar fékezni, talán valamit rosszul látok, vagy éppen nem akarok látni...?
Ma reggel ragacsos szemhéjamat nehéz volt kinyitni, így félhomályban bekapcsoltam a kávéfőzőt, és mire a gőzölgő kávé illata belengte a konyhát,írtam két verset románul. Ez önmagában nem is lenne annyira érdekes, hisz máskor is előfordult már versírás, a különbség viszont annyi, hogy magyarként az anyanyelvemen gondolkozom és írok. 30 éve ritkán hallottam román szót és nem is beszélem jól a nyelvet. Ezeket a verseket úgy írtam, hogy két három szót nem is ismertem,nem tudom mit jelent.
Boldog, izgatott állapotba kerültem, mint mindig, amikor valami megszületik bennem vagy általam.Ismerős érzés, tudtam ,hogy valami még lesz..., de nem vártam és nem is gondoltam semmire.
Ehelyett kimentem a csípős, téli hidegbe és meggyújtottam egy cigarettát a forró kávés bögrét szorongatva. Fél szemmel néztem a ködbe a cigarettafüstön keresztül, és akkor ,, valakitől" megjött a válasz.
,, _ Ott a láthatatlan szemed, amiről csak te tudsz, hidd el végre, hogy mindent látsz! "

Órák teltek el azóta. Már a késő délutáni gyógyteámat kortyolgatom és megpróbálom leírni azt a történetet ,melyben magamat egy külső szereplőként látom.Lebegek valahol térben és időben, tudom, hogy ,,ott" voltam, mégis nehéz leírni, mert annyira megrendített. Mint egy film pergett le elöttem múlt és jövő ,keveredve a jelennel.
Most valami szorítja a torkom és a szívemnek túl szűk a hely. Érzem ahogy egyre nagyobb és nagyobb, tágítja a környezetem, határokat lebontva utat enged a szeretetnek.

Túl sok az érzelem....
_Ki megyek a patikába és veszek valami gyulladáscsökkentőt, esetleg szemvidítófű teát borogatásnak -mondtam magamban. - Ha visszajövök és még mindig a történtek hatása alatt leszek, akkor leírom... Elkezdem, addig is míg ,,Ők" ketten segítenek,mert megígérték, hogy együtt írunk meg egy fejezetet az életünkből.

Nehezen indultam el. Ismerős utakon jártam, magamat mégis máshol láttam.A semmiből egy hang szólt hozzám: ,,Ne félj, nem hagyod el útközben, az emlék veled marad örökre!"- mondta.

  Hazaérve kivettem a postaláda tartalmát és ráérősen átnéztem a leveleket. Bekentem a szemem a gyógykrémmel és akkor egy vers megszólalt a fejemben. Újra románul...
Egy tompa végű ceruzával sietve rögzítettem egy ázott borítékra.
Dacă vrei să zbori
Caută-ți aripile
Dar nu afară
Nici în buzunar
     Dansează în transă
      Și zboară
      Într-o altă viață
Te ridici de pe pământ
Și de-a supra ta e lumea
De care vrei să fugi
Crezând că nu ai speranță
      Vezi de acolo ,de sus
      Iubitul tău zâmbind
      Care te așteaptă de veacuri
      Să împliniți profeția
      ce va fost sortită
Ha repülni akarsz 
Keresd a szárnyaid
De ne odakinn
És ne is a zsebedben

Táncolj
És transzban repülj
Egy másik életbe 

Felemelkedsz a Földről
És alattad a Világ
Azt hiszed nincs remény
Inkább elfutnál

Odafentről látod 
Szerelmed mosolyát
Ősidők óta várja
Beteljesülni
A nektek szánt próféciát 
Egy találkozót beszéltek meg a város szélén lévő kávézóban. Útközben Perla izgatottan szorította Teo kezét, aki nosztalgikus emlékek felidézésével próbálta őt megnyugtatni.
-Te csak légy önmagad , hisz ő diák korunk óta ismer téged!
- Igen , igen, nem is ezért... Csak érzem ,hogy ez nem csupán egy egyszerű találkozás. Olyan furcsa...az a fénykép is...ami 32 évvel ezelőtt készült az iskola udvarán.Tudod , amin a nővéremmel állunk és messze a háttérben ,,Ő"ott ül egy padon. Akkor ezt észre sem vettük és én is csak évek elteltével tulajdonítottam a,, véletlennek."De ma már tudom ,hogy nincs véletlen!
- ,,A véletlen az amikor Isten láthatatlan akar maradni" - idézte Teo Einstein szavait.
-Viszont érdekes módon , pár évvel ezelőtt,a bekeretezett családi fotók közé tettem a fényképet. Akkor még nem tulajdonítottam ennek túl nagygy jelentőséget, pedig más közös képet is választhattam volna a testvéremmel.
-Megérkeztünk.- jelezte a fiú és megsímogatta kedvese arcát.
-Olyan szép vagy, ragyogsz Perla!
-Úgy érzem magam, mint egy kislány , amikor az órán felelni kell.Szeretnék mindent tudni!

Amikor beléptek a gyéren megvilágított hangulatos terembe, Emilt már az ajtóból észrevették. Egy karosszékbe süppedve ült amiből szinte csak válltól felfele látszódott, mégis hatalmasnak tűnt, sugárzott körülötte minden.
Azonnal megajándékozták egymást, Emil Perlának átnyújtott egy keskeny ,piros bársony dobozt, amiben egy réz toll lapult.
-Írj! - mondta szelíden,de határozottan, miközben másik kezével átvette a lány ajándékát, amit ő  kifejezetten neki készített.
-Teo! Neked egy lakatot hoztam. Kissé rozsdás már, de a kulcsot magadban találod!Nyílj ki, és tárd ki a Világnak a rejtett részedet!
-Köszönöm!-mondta a férfivá érett kisfiú és odanyújtotta a saját készítésű kirigami képeslapot , amire személyreszóló verset is írt, egy titkos verset , amit senki nem olvasott még.

Mindhárman feketén kérték a kávét, a különbség csak a kockacukor mennyiségén volt.
-Már az édes életet is sajnálják tőlem! -nevetett fel Emil a két cukor láttán.
Teo már jelezni akart a pincérnek,de Perla azonnal oda csúsztatta a kis tányérját, amin egy darab ott maradt, lévén hogy ő mindig csak egy cukorral issza.
-Osztozzunk az édes boldogságon!- mondta mosolygó szemekkel.
-Nekem pont elég a kettő!- kacagott Teo elégedetten.-Már itt a mindennapi Édesem mellettem! és ezzel közelebb húzta Perlához a székét.

Aztán szó volt az élet nagy dolgairól, irodalomról, kultúráról ,versekről és nyelvekről.
- Csak azt sajnálom, hogy ..., bár Ön a kedvenc tanárom volt, mégsem tanultam meg angolul, és kissé szégyenlem hogy románul sem beszélek helyesen.
- Óh, dehogynem!Az a vers , amit Teo  reggel átküldött nekem, kiváló!
-Igen...ne legyek álszerény , az nekem is tetszik, de...az csak ,,úgy" jött... Olyan jó lenne minden létező nyelven kifejezni az érzéseimet, leírni a gondolataimat, de csak magyarul beszélek.
Akkor Teo a székéről felemelkedve közbevágott
-Nem, ez nem igaz!-  emelte fel a hangját.
-Idegen nyelveken beszélsz, és már tudod mi az.
Perla zavartan pislogott.
-Bocsánat -motyogta a fiú-Nem kellett volna mondanom.
A lány finoman intett és belekortyolt az üres kávéscsészébe.
_Semmi baj...,,Neki" lehet ,Ő tudhatja!
Emil már elég bölcs volt ahhoz, hogy semmit ne kérdezzen, de nem is volt rá szükség, mert,, tudott" mindent.
-Igen, beszélek egy bizonyos,, idegen" nyelven, amiről már tudom mi, mondta Perla kissé remegő hangon.  -De ...amikor elkezdődött... számomra ismeretlen, idegen nyelv volt.

-Akkoriban ...-folytatta -rengeteg spirituális élményem , tapasztalásom volt, amit nem kértem ,...de kaptam. Nem kértem, sőt féltem, mert a zsigereimben éreztem, hogy nehéz lesz és nem akartam fájdalmakat átélni. Azt nem reméltem, hogy örömöt is adnak azok az állapotok, amikről ma már azt mondom ,hogy akaratomon kívül transz állapotok voltak.De... valahogy úgy, hogy mindig a testemben, a tudatomnál maradtam. Hallottam a légy zümmögését is, a kutyaugatást az udvaron. Csak a gondolataim voltak csendben meghúzódva valahol, hogy helyet adjanak valami másnak. Mégis...megéltem ,láttam képeket ,hallottam hangokat, és közben beszéltem... Én voltam,de rajtam keresztül talán egy felsőbbrendű lény.Isten?A Mester?
Akkor azt hittem, hogy... Azt hittem, hogy ...
Hirtelen elhallgatott, mint akinek nehéz kimondani valamit. Csak ekkor nézett fel a két mellette ülő férfire, akik szótlanul, megértően várták a folytatást.
Néhány másodpercig várt, távolba meredő szemekkel.
-...azt hittem, hogy a ,,hang", az a régen szeretett férfi ...aki mellettem hunyta le a szemét örökre -suttogta halkan.
-Bizonyos esetekben Ő volt, vele kezdődött minden, de átvette aztán az irányítást valami sokkal több.
Viszont azokban a napokban, úgy kellett történnie, hogy előbb Ő, mert akkor azt hittem, hogy csak az lehet igaz amit tőle hallok. Már tudom, hogy az amit ő mondott, az ugyanúgy Isteni , mint az, amit az én belső hangom mondd. Már nem csak elhiszem, hanem tudom! Tudom, hogy nem kell senkinek alátámasztania azt ,amit érzékelek.
Akkoriban majdnem minden nap ,vagy épp naponta többször ,mozgott a testem, egy energia mozgatott. Hallottam már rég a mudrákról , mantrákról ,vagy ászanákról ,de soha nem mélyedtem bele a témába. Váratlanul ért az ami történt , úgy ,hogy nem volt mellettem tanító, bár mindig sejtettem, hogy az én ,, Mesteremnek" nincs fizikai teste.
Ezekben az,, állapotokban" sokszor beszéltem azon a nyelven amiről semmit nem tudtam. Gyorsan mondtam hosszú mondatokat, néha párhuzamosan valami Égi zenét is hallottam, és amikor vége lett, biztos voltam benne, hogy fontos dolog történt, mert olyan érzések kerítettek hatalmukba ,hogy sírtam és nevettem egyaránt. Ezért arra gondoltam, hogy nagy jelentőséggel bírt mindaz , amit olyankor mondtam, de nem kellett tudnom... Vagy legalábbis akkor még nem kellett tudnom, hogy miről is van szó. Aztán amikor többször megismétlődtek bizonyos szavak, akkor rögzült az emlékezetemben, és amikor vége volt ennek a mély állapotnak, leírtam. Hosszú idő telt el így, újra és újra szavakat ismételtem...

Perla hirtelen elhallgatott, mint aki elfáradt a saját emlékeitől.
Teo megtörte a csendet és rendelt még három kávét, Emilnek pedig egy szelet oroszkrém tortát tudván, hogy azt szereti.
- Még hogy az élet nem habostorta!- viccelt Emil és a sütemény tetejéről egy jó nagy kanál tejszínhabot a kávéscsészébe dobott.--kérlek meséld tovább!
Abban az időben-folytatta Perla -elkezdtem keresni a szavak jelentését, pontosan akartam tudni a fordítást. Nehéz volt. A Google segítségét vettem igénybe. Hangzásra fonetikusan írtam le, és némelyiket megtaláltam valahogy szanszkrit, hindi nyelven.
Egyszer a keresztlányommal bekucorgós , filmnézős délutánt terveztünk el. Ő ajánlotta, hogy nézzük meg az Oroszlán című filmet.
Emil mindezidáig csak figyelt. Egészen csillogó, tágra nyílt szemekkel figyelt és meg sem szólalt,de amikor a lány kiejtette a film címét, akkor elmosolyodott.
-Lion.- bólintott. Te láttad Teo?
-Még nem,de Perla már említette.
-Kötelező megnézni! -mondta Emil kissé felhúzott szemöldökkel.
 Teo annyira aranyosan mosolygott mint egy szófogadó jó diák, nagyokat bólogatva, de közben arra gondolt:,, folytasd, folytasd édesem tovább, tovább.!
Emil jobban befészkelte magát a karosszékbe  ,s érdeklődő tekintettel és mozdulattal intett, hogy folytassa .

-Szóval ...elhelyezkedtem volna kényelmesen ,de az unokahúgom már elindította a filmet és mivel feliratos volt, nem láttam, csak hallottam. .. Hallottam egy szót ami ismerősen csengett,hisz én ,,azt" ,,mondtam", ,,akkor" ,egyik alkalommal . Végigfutott rajtam a hideg, de jó értelemben. Valami ismerős borzongás ,hogy --én ezt ,,mondtam". Ezt a szót akkor még nem találtam meg a fordítóban. Azért nehéz most újra kimondanom, mert, érzem" a szót, a szónak az erejét, azon a nyelven..., Mert az én nyelvemen, magyarul ez így hangzik: ,,gyere" . Milyen érdekes ,hogy románul: ,,haide". És a filmben..., a filmben elindult a vonat.

Ekkor Perla szeme könnyes lett.

-- Indiában játszódik, mesélte tovább, akkor is ha Emil már látta, mert csak a lényeget akarta kiragadni. __A kisfiú a zakatoló vonat után futott,a bátyja, közben a nyitott vagonból kiáltotta: ,, haida,haida ,hade ,hade "-valahogy így.
Perla hangja megváltozott amikor ezt kimondta.
__Én néztem a filmet és lemerevedtem , takaró a kezembe... és kértem, hogy kezdjük elölről.,,-Indítsd újra!"
Ugyanaz a jelenet még egyszer és még egyszer. Megint hallottam: ,,haida".
, Akkor azt éreztem, tudni akarok mindent, és itt nem a film volt a lényeg, hanem, hogy nyitva vagyok, hogy meg tudjam amit meg kell tudnom ebben az életemben.
Megtudtam hogy mit jelent a szó ,és eszembe jutott az ,amit akkor éreztem... pontosabban ami átment rajtam. Eszembe jutottak az előzményei ,az a rengeteg szomorúság ebből az életből és párhuzamosan a sok fájdalom előzőekből.
Egyik alkalommal, amikor jöttek a képek és a hangok amiket hallottam magamon keresztül, megtudtam miért volt a ,,haida"...
,, Gyere !Gyógyulj meg és gyere!"
Annyira menni akartam és itt hagyni mindent, mert nem hittem abban, hogy még boldog leszek. Viszont tudtam ,hogy valamiért itt vagyok, megvolt a válasz arra, hogy miért is maradtam.
Végig rezgett ,lökésszerűen hullámzott a testem és a megtapasztalásból , érzésekből, tudtam a szó üzenetét. ,,Gyere,hagyd, hogy megtörténjen minden, csináld!"

-De visszatérve a filmre, még egyetlen jelenet volt amit kiemelnék. És azért csak egyet, mert a filmet nézze meg mindenki. Szerintem fontos, bár lehet csak nekem az.
Viszont van még egy kiemelkedő rész ,az  amikor Saroo ausztrál nevelőanyja elmesélte a fiának, hogy kislánykorában látomása volt és egy sötét bőrű kisfiú állt mellette.

Perla elhallgatott és pár szem sós diót rágcsált, mint aki időt akar nyerni, hogy visszajöjjön a jelenbe. Aztán sok mindent mesélt még a nyelvvel kapcsolatban és Emil mindent értett,de tudta is, mert,,átélte". Nem azt amit Perla, de átélte, és ismerős az érzés, látott életeket, és tudja a nyelvet.

Aztán a lány egy hosszabb monológ után egy nagyobbat sóhajtott és hangosabban engedte ki a levegőt, mint aki meg pihen kicsit több dimenzió között . A saját érzései és gondolatai hatása alá került.
Emil mosolygott, de olyan áhítattal nézett és csorogtak a könnyei, csak csorogtak a könnyei csendben és beleolvadt a tekintete a Perláéban.
  --Fetita mea!  Fata mea!  Esti fata mea!   (Kisányom !Lányom!AZ én lányom vagy !)
Megragadta Perla bal kezét, a két keze közé fogta és szorongatta.
Perla tudta , és Teo is tudta.
Mindhárman ,, tudták", hogy ez nem most van, hogy ez a jelen, de a múlt valamikor jelen volt. Akkora szeretet volt annál a kerek asztalnál, hogy könnyek közt betöltötte a teret. Teonak homályos lett a tekintete és úgy nézte őket, mint aki a szívével ölel. Megrázó és közben megnyugtató volt a kép előtte.
Emil, mint aki felocsúdott egy álomból, a fiúra mosolygott és nevetve mondta:
_De ce te uiti?  De ce te uiti asa?  Si noi am fost împreunā!... (Miért nézel?Miért nézel így ? Mi is együtt voltunk!...)
Akkor Perla ajkai szóra nyíltak. Egyszerre mondták ki és nem is néztek egymásra.
_ în Rusia... (Oroszórszágban ...)
Teo is tudta...
Vibrált a levegő körülöttük és a tányérok csörömpölését sem lehetett hallani. A helységben csend volt.
Perla a fiúra nézett, aki közelebb húzta a széket hozzá.
_Kezdjétek el, írjátok le! Ti, együtt! - mondta Emil halkan. Ő tudta, hogy a diákjai között egy magasabbrendű ,különleges kapcsolat van .
_írjátok le és én majd angolul folytatom.
Teo magához húzta a lányt, akinek fogta a kezét és együtt átölelték azt az Embert , aki már nemcsak a tanárjuk volt.
Boldogok voltak mindhárman.
_Noi avem nevoie de noi insine ,si ne întîlnim din nou,si din nou întro altā viatā! (Nekünk ÖnMagunkra van szükségünk és találkozunk újra és újra következő életekben !) -szólt bőlcsen Emil.
_ Megírjuk! Megírjuk együtt!-mondták egyszerre.
_Jöhet még egy édes,habos mennyei csoda!-
símogatta meg a hasát elégedetten Emil.
_Egyelőre csak a tányéron, sütemény formájában-nevetett felszabadultan Teo.
_ Végezetül pedig írjuk a szalvétára minden nyelven a két legszebb szót, ami a világon a legfontosabb!-nevetett Perla

          Szeretet !
                   és
                       Köszönöm!


          Iubire !
                   și 
                       Mulțumesc!

Un greier năuc

De ziua morților, m-a prevenit regizorul, 
mamele se reîntorc la casele lor 
pentru a afla dacă pruncii lor s-au purtat sau nu cu omenie,
dacă traiul lor e așa cum le-a rânduit-o tatăl plecat și el
în taina oaselor albe. 
Toată noaptea ne vor bântui mințile, pentru ca
spre dimineață să se așeze la odihnă în inimile noastre
ca niște stenturi însemnate cu albastru.
Un nor gol pe dinăuntru trece peste mansarda țintirimului 
cu ferestrele larg deschise spre o imagine încastrată 
între cer și pământ, de forma unui inel de logodnă 
dintr-o altă eră, desenată caligrafic 
cu cerneală invizibilă.
Un vuiet în noi și în cimitire, 
la liziera pădurii, un incendiu crud, 
pare că timpul s-a blocat în crucile cioplite în lumânări, 
încâlcit în funiile pe care flăcările se îmbulzeau spre cer, 
spre somnul de veci.
Pe umărul unui pompier, la lizieră, un greier năuc
se tânguie după vioara pierdută prin braniștea care ardea 
ca un vălug.
(Din vol. LIZIERA, Limes, 2020)

Poezia la tipar – o abordare pragmatică

Despre piața de carte vorbim tot mai puțin. Nu ne încântă subiectul. Preferăm premiile, diplomele, suntem oameni. Dar... o lăsăm să dispară? Ne mulțumim cu pozele care ne arată cu câte o carte în mână și atât?
Noi suntem mioritici, lamentația e specialitatea casei. În îndepărtata (de noi) Australie, lumea e mai pragmatică.
De ce?
Urmăriți-l pe Daniel Ioniță: 

Ce înseamnă “Conexiuni”?

Își spune "societatea scriitorilor" conform uzanțelor, dar nu are nici sediu, nici statut și nici structuri, denumirea de "președinte" fiind folosită ironic sau dacă vreți, parodic. 
"Conexiuni" este un spațiu virtual și mai ales spiritual unde se pot întâlni amatorii de literatură (amator vine de la amare = a iubi). Am editat diferite publicații atunci când ne-am permis acest lucru (publicarea în formă tipărită nu e tocmai ieftină). Sperăm că vom mai comite asemenea fapte, bună voința este, celelalte se vor găsi.
Nu avem un sediu și nici nu căutăm unul, ne întâlnim oriunde și oricând, voia bună contează. Ne caracterizează înainte de toate deschiderea. La noi vine cine vrea și rămâne cine are chef. Nu facem "primiri" și nu cerem dosare - nu ne punem problema ușilor deschise (sau închise) ca să ne liniștim că noi, înăuntru suntem scriitori iar cei de afară nu. Această atitudine ne-a adus și reproșuri. Îi întreb pe cei care nu vor să stea la un loc cu toată lumea: "Câte cărți ați vândut în 2022?" Cunosc răspunsul. Nici noi nu am vândut, dar nu ne-a pierit zâmbetul din cauza asta.
Ce urmărim? Nimic. Viața e frumoasă și cu noi și fără noi, dar fără literatură e altceva.

Crocodil

Nu sunt un crocodil
Eu sunt  om
Nu sunt om
fiindcă nu sunt crocodil
ïntocmai ca un crocodil
care nu din cauza asta este crocodil:
pentru că nu este uman
deși este cert
dacă ar fi un om
nu putea fi crocodil
cât de complicate sunt lucrurile aici
în lumea noastră frumoasă, ideală
in neant ne este mai ușor
Nici acolo nu sunt crocodil 
dar nici crocodilul nu e.

Szell Sandor: Câți ochi au amintirile?

Am rămas fără pâine.
Şi fără bere.
Fără pâine o mai scot eu până mâine, dar fără bere...
La chioşcul de lângă bloc aduc doar pâine dintr-aia dulceagă şi moale ca hribele stricate.
Mă încurajez cu toamna de afară şi pornesc spre supermarket.
Cum cotesc pe alee mă întâlnesc cu doi ochi verzi...verzi ca prima iarbă încolţită după topirea iernii.
Ochii...cunoscuţi. Persoana care-i poartă, nu.
Merg mai departe gândindu-mă de unde cunosc aceşti ochi, când..
Din scara unui bloc îmi sar în faţă doi ochi albaştri...albaştrii ca oceanele înainte de răsărit.
Acelaşi sentiment... cunosc ochii, dar persoana purtătoare, nu.
Uit de ochii verzi, preocupat fiind acum, de ochii albaştrii.
Arunc în coş o pâine, câteva beri...Nu mai am ţigări! Să nu uit la casă...
Mă aşez cuminte la rând. În faţa mea o băbuţă care îşi numără mărunţişul.
Încep să pun cumpărăturile pe bandă, când văd doi ochi căprui...căprui ca blana ciutelor care pasc la apus....
Mă uit pierdut la casieriţă, când aud ca prin vis:
-Patruzecişişapteşaptezeci!
-Poftim? – întreb ca trezit dintr-un basm.
-Nu mai visa domn’le că stau şi alţii la coadă!
M-am trezit de-a dreptul. ...şi am aflat de unde cunosc toţi aceşti ochi. Din amintiri. Amintirile mele visate.
Am plătit şi am ieşit în grabă.
...dar am uitat să-mi cumpăr ţigări!

Pastel

După lăsarea serii apocalipsa
se plimbă pe la noi, prin cartier
motanul Costel miaună și
se gudură pe lângă ea
- motanii nu știu ce este o apocalipsă

Câinele Alex latră și nu știm la cine
adulții stau la televizor iar în pauza
de publicitate aleargă pe face book
căruia îi zicea odinioară învățământ politic

Aici aflii ce e bine să știi
ce ți se ascunde și de cine, mai ales
că totul e gratuit
în numele bio diversității

Citești emoționat: tinerii n-au murit
ca noi să ajungem o colonie
batjocoriți de reptilieni și înțelegi
în sfârșit: înainte viața era viață

Poate că unii rămân nedumeriți
ei încă nu înțeleg de ce
ne-am răsculat atunci când
toate erau mai bune?

2022
 

Lumina lungește amăgitoare umbra gândului

ispită de a merge până la capăt ce ne ține treji în nopțile fără speranță -
e greu de înțeles, orice întrecere e nedreaptă pentru cei slabi, 
dar altfel întrecerea nu mai are rost;
mai crede cineva că va scăpa nepedepsit? 

Speranța ca o amnistie promisă, o întrebare:
	Oare de ce dictaturile sunt mai grijulii cu poeții? -
		de care se apropie prudente ca un polițist local
		în fața unei farfurii zburătoare parcate într-o zonă interzisă?

Cerșetoarea din capătul străzii are o vioară cu strune de argint 
ele se rup în momentele cheie 
de dragul publicului avid de spectacol, neștiind 
cea mai mare vedere e tăcerea.


21 05 2022