A napokban, immáron pár hét leforgása alatt újra begyulladt a szemem. Ez már elgondolkoztatott. Miért ,és mi lehet az oka?
Az alkotástól tart távol, a munkában akar fékezni, talán valamit rosszul látok, vagy éppen nem akarok látni...?
Ma reggel ragacsos szemhéjamat nehéz volt kinyitni, így félhomályban bekapcsoltam a kávéfőzőt, és mire a gőzölgő kávé illata belengte a konyhát,írtam két verset románul. Ez önmagában nem is lenne annyira érdekes, hisz máskor is előfordult már versírás, a különbség viszont annyi, hogy magyarként az anyanyelvemen gondolkozom és írok. 30 éve ritkán hallottam román szót és nem is beszélem jól a nyelvet. Ezeket a verseket úgy írtam, hogy két három szót nem is ismertem,nem tudom mit jelent.
Boldog, izgatott állapotba kerültem, mint mindig, amikor valami megszületik bennem vagy általam.Ismerős érzés, tudtam ,hogy valami még lesz..., de nem vártam és nem is gondoltam semmire.
Ehelyett kimentem a csípős, téli hidegbe és meggyújtottam egy cigarettát a forró kávés bögrét szorongatva. Fél szemmel néztem a ködbe a cigarettafüstön keresztül, és akkor ,, valakitől" megjött a válasz.
,, _ Ott a láthatatlan szemed, amiről csak te tudsz, hidd el végre, hogy mindent látsz! "
Órák teltek el azóta. Már a késő délutáni gyógyteámat kortyolgatom és megpróbálom leírni azt a történetet ,melyben magamat egy külső szereplőként látom.Lebegek valahol térben és időben, tudom, hogy ,,ott" voltam, mégis nehéz leírni, mert annyira megrendített. Mint egy film pergett le elöttem múlt és jövő ,keveredve a jelennel.
Most valami szorítja a torkom és a szívemnek túl szűk a hely. Érzem ahogy egyre nagyobb és nagyobb, tágítja a környezetem, határokat lebontva utat enged a szeretetnek.
Túl sok az érzelem....
_Ki megyek a patikába és veszek valami gyulladáscsökkentőt, esetleg szemvidítófű teát borogatásnak -mondtam magamban. - Ha visszajövök és még mindig a történtek hatása alatt leszek, akkor leírom... Elkezdem, addig is míg ,,Ők" ketten segítenek,mert megígérték, hogy együtt írunk meg egy fejezetet az életünkből.
Nehezen indultam el. Ismerős utakon jártam, magamat mégis máshol láttam.A semmiből egy hang szólt hozzám: ,,Ne félj, nem hagyod el útközben, az emlék veled marad örökre!"- mondta.
Hazaérve kivettem a postaláda tartalmát és ráérősen átnéztem a leveleket. Bekentem a szemem a gyógykrémmel és akkor egy vers megszólalt a fejemben. Újra románul...
Egy tompa végű ceruzával sietve rögzítettem egy ázott borítékra.
Dacă vrei să zbori
Caută-ți aripile
Dar nu afară
Nici în buzunar
Dansează în transă
Și zboară
Într-o altă viață
Te ridici de pe pământ
Și de-a supra ta e lumea
De care vrei să fugi
Crezând că nu ai speranță
Vezi de acolo ,de sus
Iubitul tău zâmbind
Care te așteaptă de veacuri
Să împliniți profeția
ce va fost sortită
Ha repülni akarsz
Keresd a szárnyaid
De ne odakinn
És ne is a zsebedben
Táncolj
És transzban repülj
Egy másik életbe
Felemelkedsz a Földről
És alattad a Világ
Azt hiszed nincs remény
Inkább elfutnál
Odafentről látod
Szerelmed mosolyát
Ősidők óta várja
Beteljesülni
A nektek szánt próféciát
Egy találkozót beszéltek meg a város szélén lévő kávézóban. Útközben Perla izgatottan szorította Teo kezét, aki nosztalgikus emlékek felidézésével próbálta őt megnyugtatni.
-Te csak légy önmagad , hisz ő diák korunk óta ismer téged!
- Igen , igen, nem is ezért... Csak érzem ,hogy ez nem csupán egy egyszerű találkozás. Olyan furcsa...az a fénykép is...ami 32 évvel ezelőtt készült az iskola udvarán.Tudod , amin a nővéremmel állunk és messze a háttérben ,,Ő"ott ül egy padon. Akkor ezt észre sem vettük és én is csak évek elteltével tulajdonítottam a,, véletlennek."De ma már tudom ,hogy nincs véletlen!
- ,,A véletlen az amikor Isten láthatatlan akar maradni" - idézte Teo Einstein szavait.
-Viszont érdekes módon , pár évvel ezelőtt,a bekeretezett családi fotók közé tettem a fényképet. Akkor még nem tulajdonítottam ennek túl nagygy jelentőséget, pedig más közös képet is választhattam volna a testvéremmel.
-Megérkeztünk.- jelezte a fiú és megsímogatta kedvese arcát.
-Olyan szép vagy, ragyogsz Perla!
-Úgy érzem magam, mint egy kislány , amikor az órán felelni kell.Szeretnék mindent tudni!
Amikor beléptek a gyéren megvilágított hangulatos terembe, Emilt már az ajtóból észrevették. Egy karosszékbe süppedve ült amiből szinte csak válltól felfele látszódott, mégis hatalmasnak tűnt, sugárzott körülötte minden.
Azonnal megajándékozták egymást, Emil Perlának átnyújtott egy keskeny ,piros bársony dobozt, amiben egy réz toll lapult.
-Írj! - mondta szelíden,de határozottan, miközben másik kezével átvette a lány ajándékát, amit ő kifejezetten neki készített.
-Teo! Neked egy lakatot hoztam. Kissé rozsdás már, de a kulcsot magadban találod!Nyílj ki, és tárd ki a Világnak a rejtett részedet!
-Köszönöm!-mondta a férfivá érett kisfiú és odanyújtotta a saját készítésű kirigami képeslapot , amire személyreszóló verset is írt, egy titkos verset , amit senki nem olvasott még.
Mindhárman feketén kérték a kávét, a különbség csak a kockacukor mennyiségén volt.
-Már az édes életet is sajnálják tőlem! -nevetett fel Emil a két cukor láttán.
Teo már jelezni akart a pincérnek,de Perla azonnal oda csúsztatta a kis tányérját, amin egy darab ott maradt, lévén hogy ő mindig csak egy cukorral issza.
-Osztozzunk az édes boldogságon!- mondta mosolygó szemekkel.
-Nekem pont elég a kettő!- kacagott Teo elégedetten.-Már itt a mindennapi Édesem mellettem! és ezzel közelebb húzta Perlához a székét.
Aztán szó volt az élet nagy dolgairól, irodalomról, kultúráról ,versekről és nyelvekről.
- Csak azt sajnálom, hogy ..., bár Ön a kedvenc tanárom volt, mégsem tanultam meg angolul, és kissé szégyenlem hogy románul sem beszélek helyesen.
- Óh, dehogynem!Az a vers , amit Teo reggel átküldött nekem, kiváló!
-Igen...ne legyek álszerény , az nekem is tetszik, de...az csak ,,úgy" jött... Olyan jó lenne minden létező nyelven kifejezni az érzéseimet, leírni a gondolataimat, de csak magyarul beszélek.
Akkor Teo a székéről felemelkedve közbevágott
-Nem, ez nem igaz!- emelte fel a hangját.
-Idegen nyelveken beszélsz, és már tudod mi az.
Perla zavartan pislogott.
-Bocsánat -motyogta a fiú-Nem kellett volna mondanom.
A lány finoman intett és belekortyolt az üres kávéscsészébe.
_Semmi baj...,,Neki" lehet ,Ő tudhatja!
Emil már elég bölcs volt ahhoz, hogy semmit ne kérdezzen, de nem is volt rá szükség, mert,, tudott" mindent.
-Igen, beszélek egy bizonyos,, idegen" nyelven, amiről már tudom mi, mondta Perla kissé remegő hangon. -De ...amikor elkezdődött... számomra ismeretlen, idegen nyelv volt.
-Akkoriban ...-folytatta -rengeteg spirituális élményem , tapasztalásom volt, amit nem kértem ,...de kaptam. Nem kértem, sőt féltem, mert a zsigereimben éreztem, hogy nehéz lesz és nem akartam fájdalmakat átélni. Azt nem reméltem, hogy örömöt is adnak azok az állapotok, amikről ma már azt mondom ,hogy akaratomon kívül transz állapotok voltak.De... valahogy úgy, hogy mindig a testemben, a tudatomnál maradtam. Hallottam a légy zümmögését is, a kutyaugatást az udvaron. Csak a gondolataim voltak csendben meghúzódva valahol, hogy helyet adjanak valami másnak. Mégis...megéltem ,láttam képeket ,hallottam hangokat, és közben beszéltem... Én voltam,de rajtam keresztül talán egy felsőbbrendű lény.Isten?A Mester?
Akkor azt hittem, hogy... Azt hittem, hogy ...
Hirtelen elhallgatott, mint akinek nehéz kimondani valamit. Csak ekkor nézett fel a két mellette ülő férfire, akik szótlanul, megértően várták a folytatást.
Néhány másodpercig várt, távolba meredő szemekkel.
-...azt hittem, hogy a ,,hang", az a régen szeretett férfi ...aki mellettem hunyta le a szemét örökre -suttogta halkan.
-Bizonyos esetekben Ő volt, vele kezdődött minden, de átvette aztán az irányítást valami sokkal több.
Viszont azokban a napokban, úgy kellett történnie, hogy előbb Ő, mert akkor azt hittem, hogy csak az lehet igaz amit tőle hallok. Már tudom, hogy az amit ő mondott, az ugyanúgy Isteni , mint az, amit az én belső hangom mondd. Már nem csak elhiszem, hanem tudom! Tudom, hogy nem kell senkinek alátámasztania azt ,amit érzékelek.
Akkoriban majdnem minden nap ,vagy épp naponta többször ,mozgott a testem, egy energia mozgatott. Hallottam már rég a mudrákról , mantrákról ,vagy ászanákról ,de soha nem mélyedtem bele a témába. Váratlanul ért az ami történt , úgy ,hogy nem volt mellettem tanító, bár mindig sejtettem, hogy az én ,, Mesteremnek" nincs fizikai teste.
Ezekben az,, állapotokban" sokszor beszéltem azon a nyelven amiről semmit nem tudtam. Gyorsan mondtam hosszú mondatokat, néha párhuzamosan valami Égi zenét is hallottam, és amikor vége lett, biztos voltam benne, hogy fontos dolog történt, mert olyan érzések kerítettek hatalmukba ,hogy sírtam és nevettem egyaránt. Ezért arra gondoltam, hogy nagy jelentőséggel bírt mindaz , amit olyankor mondtam, de nem kellett tudnom... Vagy legalábbis akkor még nem kellett tudnom, hogy miről is van szó. Aztán amikor többször megismétlődtek bizonyos szavak, akkor rögzült az emlékezetemben, és amikor vége volt ennek a mély állapotnak, leírtam. Hosszú idő telt el így, újra és újra szavakat ismételtem...
Perla hirtelen elhallgatott, mint aki elfáradt a saját emlékeitől.
Teo megtörte a csendet és rendelt még három kávét, Emilnek pedig egy szelet oroszkrém tortát tudván, hogy azt szereti.
- Még hogy az élet nem habostorta!- viccelt Emil és a sütemény tetejéről egy jó nagy kanál tejszínhabot a kávéscsészébe dobott.--kérlek meséld tovább!
Abban az időben-folytatta Perla -elkezdtem keresni a szavak jelentését, pontosan akartam tudni a fordítást. Nehéz volt. A Google segítségét vettem igénybe. Hangzásra fonetikusan írtam le, és némelyiket megtaláltam valahogy szanszkrit, hindi nyelven.
Egyszer a keresztlányommal bekucorgós , filmnézős délutánt terveztünk el. Ő ajánlotta, hogy nézzük meg az Oroszlán című filmet.
Emil mindezidáig csak figyelt. Egészen csillogó, tágra nyílt szemekkel figyelt és meg sem szólalt,de amikor a lány kiejtette a film címét, akkor elmosolyodott.
-Lion.- bólintott. Te láttad Teo?
-Még nem,de Perla már említette.
-Kötelező megnézni! -mondta Emil kissé felhúzott szemöldökkel.
Teo annyira aranyosan mosolygott mint egy szófogadó jó diák, nagyokat bólogatva, de közben arra gondolt:,, folytasd, folytasd édesem tovább, tovább.!
Emil jobban befészkelte magát a karosszékbe ,s érdeklődő tekintettel és mozdulattal intett, hogy folytassa .
-Szóval ...elhelyezkedtem volna kényelmesen ,de az unokahúgom már elindította a filmet és mivel feliratos volt, nem láttam, csak hallottam. .. Hallottam egy szót ami ismerősen csengett,hisz én ,,azt" ,,mondtam", ,,akkor" ,egyik alkalommal . Végigfutott rajtam a hideg, de jó értelemben. Valami ismerős borzongás ,hogy --én ezt ,,mondtam". Ezt a szót akkor még nem találtam meg a fordítóban. Azért nehéz most újra kimondanom, mert, érzem" a szót, a szónak az erejét, azon a nyelven..., Mert az én nyelvemen, magyarul ez így hangzik: ,,gyere" . Milyen érdekes ,hogy románul: ,,haide". És a filmben..., a filmben elindult a vonat.
Ekkor Perla szeme könnyes lett.
-- Indiában játszódik, mesélte tovább, akkor is ha Emil már látta, mert csak a lényeget akarta kiragadni. __A kisfiú a zakatoló vonat után futott,a bátyja, közben a nyitott vagonból kiáltotta: ,, haida,haida ,hade ,hade "-valahogy így.
Perla hangja megváltozott amikor ezt kimondta.
__Én néztem a filmet és lemerevedtem , takaró a kezembe... és kértem, hogy kezdjük elölről.,,-Indítsd újra!"
Ugyanaz a jelenet még egyszer és még egyszer. Megint hallottam: ,,haida".
, Akkor azt éreztem, tudni akarok mindent, és itt nem a film volt a lényeg, hanem, hogy nyitva vagyok, hogy meg tudjam amit meg kell tudnom ebben az életemben.
Megtudtam hogy mit jelent a szó ,és eszembe jutott az ,amit akkor éreztem... pontosabban ami átment rajtam. Eszembe jutottak az előzményei ,az a rengeteg szomorúság ebből az életből és párhuzamosan a sok fájdalom előzőekből.
Egyik alkalommal, amikor jöttek a képek és a hangok amiket hallottam magamon keresztül, megtudtam miért volt a ,,haida"...
,, Gyere !Gyógyulj meg és gyere!"
Annyira menni akartam és itt hagyni mindent, mert nem hittem abban, hogy még boldog leszek. Viszont tudtam ,hogy valamiért itt vagyok, megvolt a válasz arra, hogy miért is maradtam.
Végig rezgett ,lökésszerűen hullámzott a testem és a megtapasztalásból , érzésekből, tudtam a szó üzenetét. ,,Gyere,hagyd, hogy megtörténjen minden, csináld!"
-De visszatérve a filmre, még egyetlen jelenet volt amit kiemelnék. És azért csak egyet, mert a filmet nézze meg mindenki. Szerintem fontos, bár lehet csak nekem az.
Viszont van még egy kiemelkedő rész ,az amikor Saroo ausztrál nevelőanyja elmesélte a fiának, hogy kislánykorában látomása volt és egy sötét bőrű kisfiú állt mellette.
Perla elhallgatott és pár szem sós diót rágcsált, mint aki időt akar nyerni, hogy visszajöjjön a jelenbe. Aztán sok mindent mesélt még a nyelvvel kapcsolatban és Emil mindent értett,de tudta is, mert,,átélte". Nem azt amit Perla, de átélte, és ismerős az érzés, látott életeket, és tudja a nyelvet.
Aztán a lány egy hosszabb monológ után egy nagyobbat sóhajtott és hangosabban engedte ki a levegőt, mint aki meg pihen kicsit több dimenzió között . A saját érzései és gondolatai hatása alá került.
Emil mosolygott, de olyan áhítattal nézett és csorogtak a könnyei, csak csorogtak a könnyei csendben és beleolvadt a tekintete a Perláéban.
--Fetita mea! Fata mea! Esti fata mea! (Kisányom !Lányom!AZ én lányom vagy !)
Megragadta Perla bal kezét, a két keze közé fogta és szorongatta.
Perla tudta , és Teo is tudta.
Mindhárman ,, tudták", hogy ez nem most van, hogy ez a jelen, de a múlt valamikor jelen volt. Akkora szeretet volt annál a kerek asztalnál, hogy könnyek közt betöltötte a teret. Teonak homályos lett a tekintete és úgy nézte őket, mint aki a szívével ölel. Megrázó és közben megnyugtató volt a kép előtte.
Emil, mint aki felocsúdott egy álomból, a fiúra mosolygott és nevetve mondta:
_De ce te uiti? De ce te uiti asa? Si noi am fost împreunā!... (Miért nézel?Miért nézel így ? Mi is együtt voltunk!...)
Akkor Perla ajkai szóra nyíltak. Egyszerre mondták ki és nem is néztek egymásra.
_ în Rusia... (Oroszórszágban ...)
Teo is tudta...
Vibrált a levegő körülöttük és a tányérok csörömpölését sem lehetett hallani. A helységben csend volt.
Perla a fiúra nézett, aki közelebb húzta a széket hozzá.
_Kezdjétek el, írjátok le! Ti, együtt! - mondta Emil halkan. Ő tudta, hogy a diákjai között egy magasabbrendű ,különleges kapcsolat van .
_írjátok le és én majd angolul folytatom.
Teo magához húzta a lányt, akinek fogta a kezét és együtt átölelték azt az Embert , aki már nemcsak a tanárjuk volt.
Boldogok voltak mindhárman.
_Noi avem nevoie de noi insine ,si ne întîlnim din nou,si din nou întro altā viatā! (Nekünk ÖnMagunkra van szükségünk és találkozunk újra és újra következő életekben !) -szólt bőlcsen Emil.
_ Megírjuk! Megírjuk együtt!-mondták egyszerre.
_Jöhet még egy édes,habos mennyei csoda!-
símogatta meg a hasát elégedetten Emil.
_Egyelőre csak a tányéron, sütemény formájában-nevetett felszabadultan Teo.
_ Végezetül pedig írjuk a szalvétára minden nyelven a két legszebb szót, ami a világon a legfontosabb!-nevetett Perla
Szeretet !
és
Köszönöm!
Iubire !
și
Mulțumesc!
Nösnerland 