- Nem szeretlek!- mondta Zénó, és felemelte a fedőt a fazékról. Talán máshol járnak a gondolatai , fejben folytatja a novelláskötetét , gondolta Anna és tovább mosogatott, anélkül, hogy visszakérdezett volna, mert biztos volt abban, hogy Zénó nem a bableveshez beszél. - Jól hallottad, nem szeretlek ! nézett Annára , akinek a szemében hirtelen összegyűltek a könnyek, szőlőfürtöt képezve, mint ami még ragaszkodik az ághoz,de a túlérett szemek gyors egymásutánban lepotyogtak a kiégett fűre. Másodpercek teltek csak el, de a lány óráknak érezte a csendet. Ezernyi kérdés rekedt benne ,de mint aki fel se fogja, hogy róla van szó, csak annyit kérdezett - Mióta? Mióta nem szereted, és nem értem miért mondtad, hogy hetente többször megennéd! - Anna! Figyelj rám, gyere - húzta a tükör elé. - Látod magad? Hova lett a dús hajad, a melleid elfogytak, a bőröd ráncosabb és a tested fonnyadásnak indul... Anna már semmit nem látott. A sós könnyeket szorosan összezárt szemhéjai mögé rejtette, és kétségbeesetten idézte fel a reggelt, amikor Zénó csókjára ébredt. - Kérlek nyisd ki a szemed! Jó... akkor mindegy, még jó, hogy a füleiddel hallasz. Nem szeretlek Anna , és tudod miért? Mert imádlak ! A szeretlek szó, már kevés ahhoz, hogy kifejezzem azt, amit irántad érzek. Mert imádom azt a nőt aki a tükör előtt áll, aki nekem a legszebb , aki által tudom szeretni az egész világot ,és szerelmes lehetek a fákba és a virágokba is . Mert te vagy minden, és ha téged átölellek, a karjaimba zárhatom a föld kincseit. - Komolyaaan ?- zokogott és nevetett, csípett és harapott, a felgyülemlett feszültséget próbálta levezetni, miközben Zénó úgy csókolta ,hogy egymás szájába bele beszéltek. Valamikor régen,minden ezzel a szóval kezdődött köztük... Egy félreértés hozta őket közel egymáshoz és egy szó, amit azóta Anna, a házasságkötésükön ,Zénó ,,igen"- jét hallván nevetve kimondott - ,,Komolyan?"
Gyöngyi Gorbai
Nösnerland 