Árnyékod mögé bújva
nézem az arcod
mit takarni próbál
kristálypohárban
a nem létező fájdalom
Szemedben több élet
keresem benne a saját bánatom
de elvitte az a nagy madár
hatalmas szárnyakon
Itt hagyott
tollpihét
szokatlan súlya van
talán mert boldogság ...
Őrzöm Őt
így nem vagyok egymagam
Elbírom
meddig is?
míg röptében megtalál
hosszú vándorútról
a kapura visszaszáll
Gorbai Gyöngyi
Nösnerland 