Árnyékod mögé bújva
nézem az arcod
mit takarni próbál
kristálypohárban
a nem létező fájdalom
   Szemedben több élet
   keresem benne a saját bánatom
   de elvitte az a nagy madár
   hatalmas szárnyakon
Itt hagyott
tollpihét
szokatlan súlya van
talán mert boldogság ...
    Őrzöm Őt
    így nem vagyok egymagam
Elbírom
meddig is?
míg röptében megtalál
hosszú vándorútról
a kapura visszaszáll

Gorbai Gyöngyi