Néha azt álmodom, hogy szarvas vagyok . Nincs ebben semmi különös, hisz az álomban bármi megtörténhet. Mégis, érdekes, hogy ez egy visszatérő álom .
Ébredéskor többnyire nem emlékszünk az álmainkra, én legtöbbször mindegyiket elfelejtem .
De a szarvassal kapcsolatosakat soha,azok valahogy beleégnek az emlékezetemben. Furcsa ,ugye ? Olyat is álmodtam, hogy szarvas lévén egy farkasfalka üldözött. Az életemért menekülve ,céltalanul rohantam a dús erdőben , amikor hirtelen egy szakadékba zuhantam. Túléltem és amikor megnyugodva fellélegeztem , észrevettem, hogy a szakadék egyik sötét, rejtett zúgából ,egy őzike néz rám. Sötétbarna szemei félelmet,de ugyanakkor végtelen Isteni szeretetet fejeztek ki.
Nem állítom biztosan, de meglehet ez volt az első ilyen álmom, talán ezzel kezdődött az őzzel való kapcsolat. Utána , az évek hosszú során , még volt néhány,ami megmaradt. De nagyjából ez volt a téma: üldözés, menekülés, túlélés… és persze az őzike, aki csak nézett könnyes, barna szemeivel.
Az utolsó álom amire emlékszem, sablon szerűen követte az előzőket , mígnem a szakadék magába rántott.Ekkor az őz , már nem csak nézett. Egyenesen felém fordult, és hozzám simult… Hirtelen a líceum csengőjére ébredtem.
Gyorsan lenyeltem az utolsó falat kiflit, és már rohantam is felfele a lépcsőn. Mosolyogva .
Angol óra következett.
Nösnerland 