,,1996.-ot írunk. Egy forró júliusi délutánon, amikor Anna ,fittyet hányva az UV sugárzás okozta rémhírekre, széttárt lábakkal feküdt a pincedomb tetején, hogy a Nap égető erejét minél közelebbről érezze" - talán így kezdené a regényét egy született író, de én nem vagyok az és költőnek sem nevezem magam, mégis valami arra sarkall, hogy rögzítsem a gondolataimat. Magamnak írok, mert a múlt egy pillanat alatt semmivé válhat, s ha már az emlékek nem kísértenek, majd elolvasom az életemet. Látom Anyámat, aki keresi a szavakat, s bár pontosan tudja mikor született Ady vagy Széchenyi, sőt Van Gogh halálának évfordulójára is emlékszik, mert minden év július 29. én egy csokor napraforgót visz a dédnagyanyám sírjára , mégis megkérdezi újra,, mit vettünk tegnap a piacon?" Persze nem jelenti azt, hogy a nyomdokaiba lépek, de ha mégis-csak - messziről dereng majd a napsütés, elolvasom és magamra ismerek. Ma csípős az októberi reggel, de még nem gyújtottam be a sárral tapasztott tégla kályhába, mert annak a napnak az emléke,a szikrázó Nap ereje helyett ,átmelegíti testemet. _ Túlságosan részletes, már az elején azt teszed, ami másnál tegnap nem tetszett!- szólt egy hang a fejemben. Azonnal felismertem. Az a gyerekkori, képzeletbeli barátom volt, akit magamnak teremtettem, amikor attól féltem kinyílik a Föld alattam és egerekkel teli gödörbe zuhanok. _ Igen.... Valóban bosszantott X.Y. kortárs szerző, mert óramű pontossággal írt le mindent, sőt kifejezetten szájbarágósan, így nem hagyta szárnyalni a képzeletem.! De én magamnak írok, és tudod, éppen próbálok felkészülni bármire és mindenre, akkor is ha majd Ő mellettem lesz. Igen ,Ő , aki aznap, 39 fokos hőségben kenyeret sütött, csak azért, hogy szalonnát ehessünk paradicsommal. Amikor két éve először megkóstolta a gluténmentes kenyeremet, önszántából kikiáltotta magát gluténérzékenynek , miközben majd megveszett egy friss ,ropogós héjú pityókás cipóért. Persze azt hitte nem tudom, s én hagytam, hogy szerelme jeléül meghozza ezt az áldozatot. Nem vártam tőle, de nem is tiltakoztam, mert féltem a búzalisztes kenyér morzsáktól , már -már annyira rettegtem a látványuktól is mint az egerektől. Miért nincsenek csak ilyen jellegű félelmeim, miért nem félek semmi mástól?- merengtem magamban hanyatt fekve, amikor Zénó ki kiabált az ablakon, és ettől annyira megijedtem, hogy rá ordítottam _ Mit ijesztgetsz? _ Tudtad ,hogy Bukowski akkor halt meg, amikor mi összeházasodtunk? Még mielőtt válaszoltam volna, már mellettem feküdt könyvvel a kezében, s én oldalra fekve hallgattam, miért is szereti Bukowskit . Néztem őt, amint hunyorogva, lelkesen párhuzamot von önmaga és az író között. ,,_ Ha azon aggodnék , hogy az embereket mi érdekli, soha nem írnék semmit"-idézte és : ,, Úgy szerettelek, ahogy egy férfi szereti azt a nőt, akit soha nem érint meg, csak ír neki, és kis fényképeket őriz róla" És ...akkor ..., anélkül, hogy ő megérintett volna, villám szerűen cikázott át a testemen egy furcsa izgalom, mintha száz kéz simogatna mindenhol. Ágyékom forró lett , lüktetett, és mielőtt felfogtam volna,a Gyönyör meglepett ... _ Jó volt Nana ? - kérdezte pislogva, de olyan könnyedén, mintha legalábbis a frissen sült kenyeret kóstoltam volna meg. _ Nem tudom mi volt ez- nevettem _Intellektuális orgazmus - felelte sietve , miközben szét tárta lábaim,s csókolta verejtéktől gyöngyöző mellemet. _Féltékeny vagyok Bukowskira! - mondta és besíklott a ,,paradicsomba " .
Gyöngyi Gorbai
Această
operă este pusă la dispoziţie sub Licenţa Creative Commons
Atribuire-Necomercial 4.0 Internațional.
Nösnerland 